Nagypapák és nagymamák, bocsássatok meg nekünk,
Hogy nem látogattunk titeket gyakrabban,
Nem vittük el nektek drága gyermekünk,
Hogy életetek végéig még nagyobb szeretetben éljetek mára.

Drága Soós Papa! Bár én kicsi voltam még,
Mikor elhunytál, de tudom, jó ember voltál.
Láttalak már, mintha még élnél,
Szobám közepén, délcegen ott álltál.

Bár nagyon féltem, rájöttem, hogy te vagy,
S vigyázol rám, féltve őrzöd álmomat.
Talán éppen meglátogattad fiadat,
S engem, hogy tudasd, te is itt vagy.

Drága Rozi Mama! Fájdalmak közepette mentél el,
Egy jobb világba, hogy vártad már a papát.
Sose felejtelek el, téged láttalak a legtöbbet,
Te vigyáztál rám olykor a papával, így telt a nyár.

Téged el tudtalak búcsúztatni, még utoljára látni,
Talán könnyebb is volt így elengedni.
S remélem, tudod, hogy szerettelek nagyon,
Még ha nem is láthattál minden napon.

Drága Vali Mama! Én szerelmem nagyanyja!
Bár nem voltál az én nagymamám,
Mégis olyan voltál, mintha az lettél volna,
Megsirattalak téged is, hiszen mindig láthattál.

Annyira bántam, hogy unokáddal nem tudtunk elbúcsúzni,
Fájdalmaid közepette csendesen elengedni.
Talán többször kellett volna kérnem a Szabit,
Hogy látogassunk meg mindig.

Hogy utoljára láthasd növekvő pocakom,
Utoljára hallhasd unokád szavát, hadd poénkodjon,
Hogy lásd, mennyire szeretett téged,
Sajnos ezt elmondani már nem lehet.

De talán ott fenn tudod,
Hogy mennyire szerettünk, és megbocsájtod,
Hogy nem vettünk könnyes búcsút,
S elhiszed, ez örökké fog bántani, ez a meg nem történt búcsú.

Drága Gyula Papa! Annyira, de annyira sajnálom,
Hogy nem látogattalak meg mindenáron!
Annyira fáj, hogy már évek óta nem találkoztunk,
Hogy nem láthattál minden napon.

Talán Isten is így akarta, ne lássalak szenvedni,
De szerettem volna, ha tudod: ott állok és igyekszek segíteni,
Hogy békében, hagyj itt minden szépet, mit megéltél,
Ó, annyi élményed volt, olyan szépen éltél!

Harcoltál a világháborúban, oly sok élményben volt részed,
Meghaltál egy puha ágyban, s elment a lelked.
De te jó ember voltál nagyon, s így szerettelek,
Amikor meséltél sokat, nekem, kis gyermeknek.

Téged szerettelek a legeslegjobban,
S talán lányodat is bennem láttad,
S remélem, hogy tudod, én sokat gondolok rád,
Tudd, hogy a lelkemben vigyázok emlékeidre, és rád!
2009-07-27

Nem is tudom, mit írjak neked,
Hiszen már nem tudom, hogy írjak verset.
De a fájdalom oly’ mély és keserű,
Muszáj elmondanom: mi fáj legbelül.

Szerettelek volna még utoljára látni,
Még ha te nem is tudtál volna engem nézni,
Szerettem volna kezedet megfogni,
S hogy szeretlek - a füledbe súgni.

Egyetlen egy nap lett volna hátra,
Hogy meglátogassalak sok év után újra.
S fáj, hogy nem mondhattam el neked,
Hogy egész életemben – ha nem láttál is – szerettelek.

Lányaid örök harcot vívnak egymással,
Kibékíteni őket már te sem tudod,
De talán onnan föntről súgsz nekik szavakat,
Hogy csituljon küzdelmük most.

A szívemben örökké ott marad a fájdalom,
Hogy nem láthatlak többé az alkonyon.
De tudom, hogy te már megkönnyebbültél a fájdalomtól,
És fogod a nagymama kezét újra a mennyországból.

Most már újra találkozhattok,
És békésen vigadhattok.
Ott fenn, ahol nincs rossz, nincs fájdalom,
Újra ölelhetitek egymást a távolon.

Ígérem, ha kinézek az égre,
Rátok fogok gondolni nevetve.
S azért nevetve, mert ti is így akarjátok,
Miért is sírjak, ha ott fenn találtátok meg újra a boldogságot?!
2009-07-27

Hogy csak számokat idézzek:
Nyolc éve csak téged szeretlek!
Hat éve vagyok csak a tied,
És másfél éve lakok veled.
És még ma is szeretlek mindenekfelett.

Három hónapja, hogy megszületett,
Drága kislányunk, drága életem.
Aki minden nap mosolyog ránk,
S mindkettőnket ő is szívébe zár.
Őt is szeretem mindenekfelett.

Te tettél engem a világon a legboldogabbá,
Azért, hogy egy gyermeket adhattál,
Hogy kettőnk gyümölcsét altathatom el,
Minden nap őt is szerethetem,
Ez az igaz szeretés mindenekfelett.

Boldog vagyok, hiszen melletted alszom el,
Minden nap a te csókod, mi álomba ejt.
S a te csókod minden reggel,
Amire lassan felébredek.
Ezért szeretlek mindenekfelett.

S mert ugyanolyan szenvedéllyel érintesz,
Csókolsz, simítod bőrömet gyengéden,
Ugyanolyan hevesen ölelsz,
Mint nyolc éve, mióta szeretsz,
Talán ez az igazi szerelem mindenekfelett.

Hogy is lehetnék boldogabb e földön,
Mikor veled alszom el, álmomat te őrzöd,
Neked hoztam világra gyermeket,
S te csókolsz, nap, mint nap te ölelsz.
Ez a szeretés – már tudom – mindenekfelett.
2009-03-18

Már lassan három hónapja, hogy itt vagy velünk,
Drága Szófia,
Már három hónapja,
Hogy nagyon szeretünk.

Nem tudom elmondani ezt a csodás érzést,
Amikor először hallottam meg hangodat,
Először néztem szép tekintetedbe érezvén,
Mostantól én gondoskodom minden percben rólad.

Felejthetetlen érzés volt téged először karomba venni,
Megcsodálni gyönyörű arcodat, lényedet.
A legszebb dolog volt először hozzád szólni,
Legerősebben kimutatni végre szeretetemet.

Szörnyen hideg téli nap volt, mikor világra jöttél,
A mi szívünk mégis melegséggel volt teli.
Fényes, nyugodt éjszaka volt, mikor születtél,
Fáradt voltam, határtalanul boldog mégis.

Azóta eltelt csodás három hónap,
És én nézlek ezen a tavaszi napon,
Ahogy itt őrzöm reggeli álmodat,
S gyönyörködöm minden egyes mozdulatodon.

Kimondhatatlan érzés volt, amikor először mosolyogtál,
S így mutattad ki, hogy jól érzed magad velünk,
Boldog vagy, hiszen elégedetten jóllaktál,
És azt is érzed, körülölel szeretetünk.

Azóta, hogy megláttalak, és táplállak,
Rajtam függ, hogy kiegyensúlyozott vagy.
És akár sírsz, akár mosolyogsz, mint egy angyal,
Mi akkor is szeretünk, hiszen a kislányunk vagy!
2009-03-18

Életem értelme növekszik bennem,
Még nem is tudom, őt minek nevezzem.
De azt tudom, hogy öt hete élünk együtt,
Mi hárman, kik egymást szeretjük.

El sem tudom hinni ezt a nagy boldogságot,
Ismét átérezhetem ezt a remek nyugodtságot,
Amikor ráteszem kezemet kis pocakomra,
Csak mosolygok és rágondolok arcodra.

Milyen lehetsz? Elképzelni még nem tudom,
De legnagyobb vágyam vált valóra, azt tudhatom.
Mindennap sírnék az örömtől, ez annyira jó érzés,
Kis lelkem fejlődik benne, ó hogy szeretném!

Olyan furcsa belegondolni, hogy egyedül ülök itt,
S mégsem vagyok egyedül, egy csöppség alszik,
Szerelmünk gyümölcse most életre kélt,
S ettől boldog ez a gyönyörű földi lét.

Várom a napkeltét, a napnyugtát,
Hogy hamar teljen minden perc, nőjön a vágy,
Hogy megszülessél, drága gyermekem,
Alig várom már, hogy itt legyél velem!

Még annak ellenére is, hogy rosszullét gyötör,
Én vagyok a legboldogabb lány a földön.
Mert van egy csodálatos szerelmem,
És lesz tőle egy csodálatos gyermekem.

Még csak így hívlak: Pocaklakó.
Hisz neved nem tudom, kis Manó.
Csak azt tudom, hogy nagyon szeretlek,
És őrülten várom, hogy szépen szüless meg!
2008-05-01

Nézek régi képeket rólad, s arra gondolok,
Miért nem ismertelek én már akkor,
Úgy érzem – ahogy nézem képed – szerelmes lettem volna beléd akkor is,
Mert olyan szép voltál, mosolygós, férfias, hogy átöleltelek volna már akkor is.

Legszívesebben akkor csókoltalak volna forrón,
Hívtalak volna, szemérmesen, ágyba csalogatón.
Kacsintottam volna rád kacéran a távolból,
Mosolyogtam volna szemedbe hivalkodón.

Úgy érzem, szétrobban szívem, lelkem,
Mert bánom, hogy akkor még nem ismertelek.
Táncra hívtalak volna csendesen,
Hogy érezzem illatod érzékien.

Hogy megcsókolhassalak, ó, hogy megtettem volna,
Hogy már évekkel ezelőtt magamhoz hívtalak volna!
Végigsimítottam volna bőröd, a hátadon,
A hasadon aludtam volna minden napon.

Úgy érzem, ismerlek is a világ kezdete óta,
Vágytam rád, már előző életemben szerelmet vallottam volna.
Szerintem már akkor ismertük egymást,
Már akkor fergetegesen vágytam rád!

Mindkettőnk próbált már más szerelmet,
Mégis egymásé lettünk egy életre.
Egymásra vágyunk, immár hat éve szeretlek,
Őrülten vágyom csókjaidra, nevetésedre, szerelmedre.

Hiszen te vagy nekem az egyetlen!
Még ha kísért is néha más vére,
Más mosolya, más érintése,
Ez csak egy pillanat, mert nekem te vagy az egyetlen!

Te jelented a végtelent nekem, az egész világot,
Te jelented nekem az éjjelt, a nappalt, az álmot!
Te leszel a mindenem egy életen át és tovább,
A végtelenbe veled megyek át, ha eljön a másvilág!

Úgy érzem, te vagy nekem az igazi, az élet,
Te jelented nekem a véges végtelent!
Te fogsz csókolni, érinteni az utolsó percben is,
Mit együtt élünk le ebben a földi életben is.

És a túlvilágon is fogni fogod két kezem, örökre,
Te vezetsz majd át a végtelenbe.
Veled fogok nevetni majd naphosszakat,
Veled fogom átérezni az életbeli fájdalmakat.

Neked fogok gyereket világra hozni,
Bánatomban, s örömömben hozzád fogok futni.
Téged foglak csókolni minden éjszaka,
Rád fogok mosolyogni minden nap!

S hogy miért pont téged választottalak?
Mert ajkaid örökre a csábításra szólítanak.
Mert kezeid gyönyörűsége a végtelenbe szárnyal,
Ahogy érintesz velük, simogatod bőröm lágyan.

Amiért barna szemed tiszta szeretetet, csábítást sugall,
Ahogy mosolyod beragyog nap, mint nap.
Ahogy testedhez simulhatok minden éjszaka,
Ahogy karjaidban érzem, biztonságban vagyok a világban.

Mert téged imádlak minden éjszaka és nappal,
Te jársz a fejemben állandóan, az egész lényed, mi magával ragad.
Nem kérek mást Istentől, hiszen már megadta boldogságom,
De azt kérem, hagyjon is meg nekem téged, csakis téged ezen a világon!
Mert csak rád vágyom!
2007-04-05